A Csarnok negyed arcai: interjúk
Ágnes
Ágnesnek tanár végzettsége van, először Kőbányán tanított, majd az Eötvös Gimnáziumban, innen is ment aztán nyugdíjba. A nyugdíjaztatása után nagyon hiányzott neki a közösségi élet, így került kapcsolatba az akkor alakuló Nagycsaládosok Józsefvárosi Egyesülettel, aminek azóta, 1989 óta, elnökségi tagja és aktív önkéntese. Az egyesület célkitűzései a család és az anyaság tisztelete, megbecsülése, közösségépítés, önsegítés és érdekvédelem. A Tisztviselőtelepen nőtt fel, és ott is élt 45 éves koráig, jelenleg pedig Józsefváros egy másik részén, a Csarnok negyedben él.
„És akkor megalakult egy ilyen kis úgynevezett csoportja az egyesületnek (NOÉ - Nagycsaládosok Országos Egyesülete) itt a VIII. kerületben, és csupa nyolcadik kerületben lakó család volt (...). Akkor időnként volt ilyen, hogy aki a vezetőnk volt, az tudott szerezni valahonnan használt ruhákat, amelyek a lakásban ki voltak téve. Akkor még ugye nyitva voltak a kapuk, hogy na, akkor meg ekkor lehet menni ruhát válogatni, és akkor válogattunk. A maradékot visszaszállította a vezető, neki volt autója, úgyhogy elhozta, visszaszállította, és aztán így volt segítség. És akkor egy idő után az, aki a vezető volt, elment, (...) akkor kerestek valakit, aki ezt hajlandó csinálni. (...) Így kezdődött az, hogy én elkezdtem dolgozni. És akkor egyre több minden került rám, mert közben egyesületté váltunk, ott bekerültem az elnökségbe, hogy én úgyis ezt csinálom, hogy csináljam tovább.”
„Ami segít nekem abban, hogy megszerettem ezt a környéket, az az, hogy a nagycsaládosok itt vannak, tudok kinek-kinek hasznára lenni. Baráti társaság vagyunk. És az is sokat segített. Meg igazából megszoktam, és már azért a körúton is mindenfélét meg lehet találni, amire az embernek szüksége van. Tehát minden közel van. És a Tisztviselőtelepről mindig be kell először jönni, hogy valamit találjál, mert ott azért nem olyan jó az infrastruktúra, mint itt. Igen, az nem ugyanaz, mint hogy itt elsétálok a körútra, és ott van a papírbolt.”
„Amit én szívesen vennék, például, hogyha lenne egy uszoda, ahova el lehet járni úszni olcsóbban. (...) Meg néhány kerületben hallani, hogy van ilyen, hogy nyugdíjasoknak torna, sétálás, akárhova jegy. És az lehet egy iskola tornaterme, vagy akármi. Csak egyszerűen, hogy legyen, vagy kedvezménnyel vagy ingyen. Mert ezek a konditermek már a mi rozoga ízületeinknek nem igazán szerencsések. Ilyesmi jó lenne, igen, hogy a mozgáshoz több lehetősége legyen egy nyugdíjasnak.”
„Zöldüljön ki a környék, legyenek fák, mert lehetnének éppen. És hogyha azt mondjuk, hogy ez egy egyirányú utca, akkor nem kell mind a két oldalon parkolni például. És akkor az egyik járda felszabadulna. Ikerbabakocsival nem lehet elférni, de rendessel is nehéz. A járókereteseknek is különösen nehézkes, vagy annak, aki idősebb embert szállít vagy tol tolószékben. Tehát én ilyeneket várnék, hogy elférjenek az emberek, és lehetne fákat is ültetni, mert akkor az egyik oldalon van parkolás, a másik oldalon nincs. Sok helyen látni már itt is a kerületben, hogy a villanyoszlopon fönt lógnak a cserepek, de sosincs benne semmi. Jó lenne, ha mondjuk lenne. Mert azért másképp néz ez ki. Én tudom, milyen másképp néz ki a folyosónk, amikor kirakom a növényeimet. Pedig főleg zöldek és nem is virágzó növényeink vannak, de mégis.”
Fotók: Erdei Krisztina