top of page

Helyek a negyedben

Helyek a negyedben

Vígabb utca

A 2022-es részvételi költségvetés egyik nyertes ötlete a Vígabb utca lett. A beküldött ötlet alapján a Déri Miksa utca és Vásár utca között változik a forgalmi rend, növények és utcabútorok kerülnek kihelyezésre, valamint a Rév8 Zrt. pályázatot is hirdet a megújuló utcaszakaszon megvalósuló ötletek támogatására. A legjobban azok tudják, hogy mitől lesz élőbb és élhetőbb a negyed, akik ott élnek.

2024. február 12. és március 11. között zajlott a Víg utca értékelése, amiben azt szerettük volna megtudni, hogy az itt élők szeretnék-e, hogy 2024-ben is gyalogos-kerékpáros zóna legyen a Víg utca. ​

​

Tudjon meg többet a Vígabb utcáról!

Tolnai kert

A Tolnai kert egy eldugott zsebpark a Csarnok negyedben, amely 2020 óta szabadon látogatható bárki számára. A Józsefvárosi Önkormányzat a korábban zárt közösségi kertből egy mindenki számára nyitott, közösségileg fenntartott kertet szeretne kialakítani a Rév8 közreműködésével. A Tolnai kert egy kísérleti terep, ahol az önkormányzat a lakók bevonásával szeretné megújítani a kertet. A cél egy olyan pihenőkert, amit a lakók is magukénak éreznek és gondoskodnak róla.

​

Facebook csoport: A Tolnai kert barátai

​

Tudjon meg többet a Tolnai kertről

Nyitott Bacsó Béla utca

A Bacsó Béla utca teljes hosszában, a Népszínház utcától egészen a Vásár utcáig megújult. A Rákóczi tér felőli oldalon, a Vásár utca és Bérkocsis utca közötti rész 2021 nyara óta sétálóutcaként működik, és most egy új színes, játékos sétány jött létre, ahol van hely leülni, programokat tartani és játszani is.

​

Tudjon meg többert a Bacsó Béla utcáról

Megújuló Déri utca

A Józsefvárosi Önkormányzat arra gondolt, hogy a Csarnok negyednek kell egy zöld sétány! A Déri Miksa utca, Nagy Fuvaros és Fecske utca közötti szakasza pedig erre tökéletesen megfelelt. 2020 nyarán a környék lakóit bevontuk a tervezés folyamatába, hogy az ő elképzeléseik alapján szülessen újjá az utca, amely 2022-ben készült el.

​

Facebook csoport: Megújuló Déri Miksa utca

​

Tudjon meg többet a Déri utcáról

bottom of page