A Csarnok negyed arcai: interjúk
Jutka
Jutka a XIII. kerületben született, és Angyalföld és Újlipótváros találkozásánál élt 20 éves koráig. Első kapcsolódása a Csarnok negyedhez az öccsével közös gyerekkori mozizásaihoz kötődik, ugyanis sokat jártak az egykor itt működő Csokonai- és Nap moziba. Férje, a korábban már bemutatott tősgyökeres VIII. kerületi Molnár Gyuri megismerése révén került még közelebb a környékhez, ahol később összeköltöztek és családot is alapítottak. Jutka családi kapcsolódásain túl több szálon kötődik a kerülethez: a ‘90-es évektől kezdve 23 évig dolgozott a Józsefvárosi Gyámhivatalban. 9 évvel ezelőtti nyugdíjba vonulása óta aktív civil szerepet vállalt több szervezetben, köztük a C8-ban is, ahol 2018 és 2021 között a helyi ügyek jobbá tételéért dolgozott. Legújabban az „Akadályok nélkül” csoportban dolgozik annak érdekében, hogy Józsefváros közterei, középületei és lakóházai mindenki számára akadálymentesen elérhetőek legyenek.
„Józsefváros egy kicsit olyan, mint egy falu a közvetlenségével, a segítőkészséggel, a »bocs, de…« belepofázással, a tudom mit főz a szomszéddal. Itt az emberek felveszik az utcán a szemkontaktust. (…) Nem nagyon látok olyan helyet, szituációt és történetet, ahol nem lehet léleknyugalommal megszólítani idegen embereket. Nagyon ritkán elutasítóak. Ez máshol a városban nem működik ennyire, mint itt.”
„A Csarnok negyedben az a jó, hogy minden itt van. Egy kicsit Magdolna negyed, egy kicsit Palotanegyed is, (…) de annyira mégse. Ez így pont jó is, nem is szeretném, ha elegánsabb, sokkal rendezettebb és karótnyeltebb lenne. Azt gondolom, hogy a Csarnok negyed – na jó, picikét gazdagabban és zöldebben – éppen jó és szerethető.”
„Egyfelől olyan emberek élnek itt, amilyenek mi is vagyunk, hogy szeretjük a beszédet. Nyitottak vagyunk bármilyen emberrel. Örülök, ha nagyon másfélét látok, nem fordítva, hogy akkor becsukom magam. Szerintem sok ilyen ember él itt.”
„Én nagyon szeretem a nyüzsit és a városi létformát, otthonos volt, amikor sok különböző kocsma volt itt fiataloknak és nem fiataloknak. (...) A Csiga, az Auróra nélkül más lenne a komfortérzésünk. A Kék Ló is kellett a nyitott kirakataival a mindennapjaimhoz, pedig ritkán ültem be. Nekem az elég, ha azt látom, hogy mások – sok fiatal – ott jól érzik magukat egymással, szeretik, és ehhez azt sem kell értenem és tudnom, hogy miért. Kellenek az ilyen helyek.”
Fotók: Erdei Krisztina