Nem riadtunk vissza a hőségtől, és július 1-jén megtartottuk az első motorcsónak versenyt a Rákóczi tavon, a metrómegálló tetején lévő medencében.
Fotó: Komjáthy István
A Rákóczi téri medencében először a szlalom pályát jelző lufik jelentek meg, aztán már a rajt is készen állt a motorcsónakok indulására. Hamar kiderült, hogy nem is olyan könnyű irányítani a hajókat. A résztvevőknek hol kisebb, hol nagyobb sikerrel sikerült bevenni a kanyarokat, és a pályán tartani a hajót. A motorcsónakozás mellett a hajtogatott lufik is nagy sikert arattak, a medencében pedig egy lufiból készült hattyú hívta fel az arra járók figyelmét a különleges eseményre. A gyerekek emellett papírhajókat hajtogattak és színezhettek, és a papírhajó úsztatásnak is nagy sikere volt.
Egy merész ötlet első tesztje valósult meg a motorcsónakok vízre bocsátásával. A program ötletgazdája Komjáthy István volt, aki az Ötletcsarnok pályázat egyik nyertese. István arra kereste a választ, hogy vajon hogyan lehetne még használni a metrómegálló feletti medencét. Így jött a motorcsónak verseny ötlete. A megvalósításban partnerei a Jako Modell és a Makett szaküzlet voltak, akik biztosították a járműveket, és segítettek a résztvevőknek a hajók irányításában.
Reméljük, hogy a motorcsónakok visszatérnek még a Rákóczi tóra, és még többen kipróbálhatják magukat, mint motorcsónak pilóta!
Fotó: Komjáthy, István, Nunkovics Róbert
Comments